Amerikai egészségügyiekkel Kárpátalján
Author: Főadmin Date: 2018. május 24., csütörtök 14:51
Nagydobrony – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai amerikai orvosok és más egészségügyi szakemberek munkáját segítették az elmúlt napokban Kárpátalján.
A segélyszervezet ukrajnai missziós programja olyan mélyszegénységben élő romákon, közöttük nagyon sok gyermeken segít immár évek óta, akik nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak orvosi ellátáshoz, fogorvosi kezeléshez. Az Észak-Karolinából érkezett keresztény orvosok, fogorvosok, ápolók az elmúlt napokban igyekeztek enyhíteni ezen a szükségen is, ellátták azokat, akik erre igencsak rászorultak. Tevékenységük során gyógyszereket kaptak a betegek. Az amerikai önkéntesek munkájához ebben az esztendőben is Kiss Eszter vezetésével a Baptista Szeretetszolgálat biztosította a logisztikai hátteret, amely a sokféle támogatáson túl elsősorban tolmácsolást jelentett.
Miközben az egészségügyiek a feladatukat végezték Nagydobronyban és a környező magyar ajkú településeken, a segélyszervezet egyik teherautója Ungvárra, a Drugeth Gimnáziumba könyveket és számítógépeket szállított. Az adományt Kovács Péter iskolaigazgató vette át Lecó Sándortól és beszélt munkatársainknak azokról a nehézségekről, amelyek a kárpátaljai magyar megmaradást jellemzik mostanában.
RELATED NEWS
A venezuelai földrengés helyszínén dolgozik a baptista humanitárius csapat!
La Guaira - Helyi idő szerint kedden délben landolt a Copa Airlines gépe a venezuelai Valenciában, amellyel a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata a természeti katasztrófa helyszínére érkezett.
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!


MENU