A rosszat is jóra kell fordítani: levél a lelkipásztortól
Author: Főadmin Date: 2015. május 21., csütörtök 17:39
„A Benei Református Egyházközség hálás szívvel köszöni meg a Baptista Szeretetszolgálat nagylelkű adományát, mellyel segítő jobbot nyújtottak a kárpátaljai, ezen belül a benei emberek felé”, írta a lelkész a presbitérium nevében. Levelében Orbán Sándor beszámolt róla, hogy gyülekezetükben már hat éve működtetnek egy szociális konyhát, amit a bibliaórára járók tizedadományaiból tartanak fenn, így hetente meleg ebéddel, valamint gyógyszerrel és más alapvető szükségleti eszközzel próbálják segíteni a gyülekezet idős, beteg, nehéz körülmények között élő tagjait. A Baptista Szeretetszolgálat legutóbbi, tartós élelmiszerből és ruhából álló adománya is őket segítette. A levél így folytatódott: „Nagy segítségünkre szolgál minden felajánlás, köszönjük, hogy szívükön viselik sorsunkat. Az országunkban történő események elkeserítőek, de tudjuk, hogy a mi Urunk a rosszat is jóra tudja fordítani.” A pásztor így zárta sorait: „Isten áldja meg a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőit és minden munkatársát. Adjon erőt és bölcsességet, hogy továbbra is be tudják tölteni Urunktól kapott nemes elhívatásukat”.
RELATED NEWS
A venezuelai földrengés helyszínén dolgozik a baptista humanitárius csapat!
La Guaira - Helyi idő szerint kedden délben landolt a Copa Airlines gépe a venezuelai Valenciában, amellyel a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata a természeti katasztrófa helyszínére érkezett.
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!


MENU