A magyarországi segítséggel épített Haiti gyermekotthonnak most együtt segíthetünk!
Author: Főadmin Date: 2021. augusztus 19., csütörtök 16:00
Port-au-Prince – A Baptista Szeretetszolgálat a Haitit ért 2010-es pusztító földrengés után helyi és nemzetközi partnerségben épített gyermekközpontot, ahol óvoda, iskola, árvaház és szakképzés is segíti a fiatalokat. Most újabb sürgős támogatásra van szükség.
Néhány nappal ezelőtt súlyos földrengés rázta meg a karibi országot, amit trópusi vihar követett. Haiti instabil ország a politikai küzdelmek és a fegyveres csoportok közötti konfliktusok miatt, ez a helyzet továbbra is befolyásolja a gazdaságot és nyomorban tartja az embereket. A baptista intézményben tanuló gyerekeknek rövidesen el kell kezdeniük az iskolát, amelyhez tankönyvekre, egyenruhákra, fehérneműkre, cipőkre lenne szüksége a gyermekotthon 34 lakójának, akiknek mindennapi étkezéséről is gondoskodik az intézmény. A helyi partnerek együttműködésével a földrengés károsultjain is segíteni kívánunk, ezért a Baptista Szeretetszolgálat 4 ezer dollár gyorssegélyt már eljuttatott Haitiba, de számít a jószándékú adományozók további támogatására is, hogy a szükséges további segítséget is meg tudjuk adni a sokat szenvedett ottaniaknak.
A Baptista Szeretetszolgálat a pénzadományokat átutalással a Unicredit Bank 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra várja „Haiti” közleménnyel.

RELATED NEWS
A venezuelai földrengés helyszínén dolgozik a baptista humanitárius csapat!
La Guaira - Helyi idő szerint kedden délben landolt a Copa Airlines gépe a venezuelai Valenciában, amellyel a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata a természeti katasztrófa helyszínére érkezett.
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!


MENU