A „MAKE IT HAPPEN” egy kétkörös nemzetközi verseny a Millenniumi Fejlesztési Célok témakörében.
A Millenniumi Nyilatkozatot az ENSZ 189 tagállama írta alá 2000 szeptemberében, hogy gazdaságilag felemeljék és segítsék a világ legszegényebb országait, hogy javítsák az ott élők életkörülményeit, és biztosítsák az alapvető emberei jogaikat. Ezeket 8 cél felállításával kívánják elérni, a teljesítés határidejének 2015-öt szabták meg.
Ezt a nyilatkozatot Magyarország is aláírta, és bár már a félidőn is túl járunk, nagyon sok magyar honfitársunk még csak nem is hallott az MDG-kről, a Millenniumi Fejlesztési Célokról! Itt az idő, hogy beszéljünk róluk, és hogy meg is valósítsuk, egyszerűen „MAKE IT HAPPEN!” A verseny célja, hogy különböző kreatív módokon keresztül aktívan terjesszük a MDG-k hírét. Lehet ezt tenni érdekes esszével, egy számítógépes játékkal, képregénnyel vagy rövidfilmmel. A lényeg, hogy minden közösséghez jusson el, váljon tudatossá, és késztessen cselekvésre a Millenniumi üzenet. Lengyel, magyar, ciprusi és cseh fiatalok vehetnek részt a versenyben, és a kategóriák egyéni győztesei lehetőséget kapnak arra hogy egy afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai utazáson a saját bőrükön érezzék meg azt a világot, amelynek a javáért harcolnak. A versenyt Magyarországon a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány írja ki, az Európai Bizottság „MDG Nagykövetek” pályázat keretein belül.
Számítógépes játék
Titkos szenvedélyed a játékprogramozás? Itt az idő, hogy kihasználd: készíts egy olyan játékot amely valamelyik MDG témáját dolgozza fel, és nyerj egy kéthetes afrikai utazást! A beküldési határidő 2009. február 28.
Rövidfilm
Gyermekkori álmod hogy filmrendező leszel vagy producer? Vegyél részt a versenyünkben, ha tudsz filmet készíteni az egyik MDG-ről! A nyertes anyagi elismerésben részesül és bemutathatja munkáját a Krakkói Filmfesztiválon. A beküldési határidő 2009. február 28.
Képregény
Ha Dilbert, Kázmér és Huba, Garfield és a Pókember nem ismeretlen nevek neked, akkor nevezz be egy MDG témájú képregénnyel. Akár egy argentin utat is nyerhetsz vele! A beküldési határidő 2009. február 28.
Esszé
Szépen szárnyaló, könnyű tollad van? Írj egy esszét valamelyik MDG-ről. Ha megnyered a fődíjat akár egy kongói utazásban is részt vehetsz. A beküldési határidő 2008. december 31.
További információ: http://hu.youth4world.com/verseny
hbaid@baptistasegely.hu


