2010 – A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve.
Fiatalok a gyermekéhezés ellen.
MÉG MINDIG NEM KÉSŐ, HOGY TE IS CSATLAKOZZ
a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány közös akciójához!
VÁRUNK 2010. április 24-én, szombaton 13 és 15 óra között
az Erzsébet téri Gödör Klubban, ahol az áprilisban
– főként budapesti és pest megyei iskolák által – gyűjtött
tartósélelmiszer-adományokat veszik át önkénteseink.
Még aznap is lehet hozni adományokat egyénileg, családdal vagy csoportosan. Munkatársaink szükség esetén segítenek a nagyobb mennyiségű adományok elszállításában.
Az összegyűlt adományokat a Gyermekétkeztetési Alapítvány szállítja tovább a budapesti és Budapest környéki rászoruló családoknak.
A Gödörben a látogatókat a Kurt Lewin Alapítvány által készített
„ A 100 legszegényebb” c. kiállítás,
az Igazgyöngy Művészeti Alapfokú Iskola (Berettyóújfalu) kis növendékeinek festményei, valamint játékok, kvízek, stb. várják.
A programot 14 órakor Bombera Krisztina, a kiállítást pedig Hajós András, a kiállítás ötletgazdája nyitja meg.
A kezdeményezés a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja elnevezésű országos rendezvénysorozat része, amit a DIA 2010. április 24-én immár ötödik alkalommal rendez meg. A program főtámogatója a NOKIA.
További információk: www.kozod.hu vagy +36- 30/630-0942 begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting +36- 30/630-0942 end_of_the_skype_highlighting
TE IS TEHETSZ ÉRTE!