
Február utolsó vasárnapján, Miskolcon a Havasszépe Sport Egyesület gyermekei korcsolyáztak a haiti katasztrófa után árván és otthontalanul maradt társaikért.
A Havasszépe SE 2002 óta működik és biztosít a miskolci és a környékbeli gyermekeknek téli sportolási lehetőséget. A kisvárosi egyesület olyan sikeresen működik, hogy eddig már számos növendékéből lett élsportoló és került ki külföldre világversenyekre.
Ezek a kicsi sportemberek vasárnap minden erejüket és tehetségüket felhasználva siklottak a jégen, hogy produkciójukkal adományt gyűjtsenek egy haiti árvaház felépítéséhez.
A műsor fantasztikus szóló és páros produkciókkal indult el. A jéggálára eljöttek Budapestről azok a ma már profi műkorcsolyázó fiatalok, akik Miskolcon alapozták meg tudásukat.
A Havasszépe SE 2009 nyarától jégszínházi előadásokkal is színesíti az itt sportoló gyermekek tevékenységét. A jótékonysági gála második felében két részben láthattuk a Jégről pattant Hófehérke című mesejátékot. A történetet törpék, manók, szarvasok, hópelyhek és más színes jelmezbe öltözött parányi fürge lábú jégtáncosok keltették életre. Az előadásban egészen apró gyermekek is szerepeltek remekül helytállva a produkcióban és a csúszós jégen. A mindenki által jól ismert mesében Hófehérke kiállja a gonosz boszorkány cselszövéseit az erdőben a kisállatok nyulak, őzek, madarak és a hét törpe segítségére van. Az előadásban is igy történik. De van egy olyan pont az életben, amikor sem a törpék sem az erdő állatai, és a barátok sem tudnak segíteni, az otthon melege nem nyújt többé biztonságot.
Az előadás „happy end”-je közben, amikor a szereplők békésen, vidáman táncolva kísérik Hófehérkét, hirtelen égi robaj támad, hangzavar, szél és sötétség. Megindult a föld. Az erdő apróságai sikoltva szaladnak szerte minden irányba. Ledőlnek a díszletek, paravánok, fenyőfák, egyre nagyobb a zaj. A szűnni nem akaró zűrzavart szirénázás töri meg. Mentők és tűzoltók hangja ez.
A jégszínpadon a szereplők kezében mécsesek égnek, a lángok egy feliratot formálnak: HAITI.
Ez a produkció nem csak a katasztrófa sújtotta térségben egy gyermekotthon felépítéséhez nyújtott segítséget, hanem egy játékos foglalkozás során elérte, hogy az előadásban szereplő gyermekek megtanulják azt, hogy mit jelent egy földrengés, hogyan lehet segíteni, amikor a természet kilátástalanná teszi az emberek helyzetét.
A Baptista Szeretetszolgálat képviseletében De Coll Ágnes nyitotta meg a jótékonysági rendezvényt és mondott köszönetet a Havasszépe SE Szervezőinek az elnökség tagjainak, különös tekintettel Abaházi-Lukács Péternek – a jéggála házigazdájának – és a gyermekek edzőjének, hogy lelkiismeretes munkájukkal hozzájárultak, hogy minél több adomány gyűlhessen össze a haiti árvák otthonának megépítéséhez. Az eseményre szirénázás nélkül ugyan, de váratlanul megérkezett Pavelcze László a Rescue24 mentőcsoport vezetője, mintha tudta volna, hogy az előadás záró motívuma neki szól.
De Coll Ágnes