Kiemelkedően Közhasznú Szervezet
English version

Színházmisszió Délvidéken – integrált társulat valahol Európában

Értelmileg akadályozott és ép fiatalok, a Komédiás Integrált Színház társulata négy napig a Vajdaságban „tájol”. Bartokos Tamás és tizennégy színésztársa a „Valahol Európában” című musical előadásával kettős misszióra vállalkozik Szabadka környékén szerdától:
a Közép-Európában párját ritkító színházi közösség, amely sérült és ép emberek művészeti együttélésére épít, személyes jelenlétével demonstrál az előítélet nélküli odafordulás, az integráció mellett. Másrészt „falujáró” előadás-sorozatukkal kulturális infúziót biztosítanak a határon túli magyarságnak.
Az Integrált Színház szeptember 17–20. között a Vajdaságban a következő helyeken lép fel.
17-én Csantavéren, a színházteremben 18 órakor,
18-án Topolyán, a moziteremben 19,30 órakor,
19-én Feketicsen, a színházteremben 14 órától, Moravicán pedig a szüreti napok keretében 17,30-tól a Klub Café udvarában, végül
20-án Szabadkán, a Népszínházban, a Jadran moziban 19,30 órakor.
Az előadásokra belépőjegy nincs, önkéntes adományokat elfogadunk.
A színház a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány támogatásából tudja vajdasági útját megszervezni.

Kapcsolattartók: Révész Szilvia 06-20/886-3752
Bartokos Tamás 06-20/770-5763


eXTReMe Tracker
n327